A slow cooking, vagyis a lassú főzés az elmúlt évtizedekben vált igazán népszerűvé a világban
Alapelve annyi, hogy lassan készítsük el az ételeket, ezáltal ízletesebbek és egészségesebbek is lesznek
Ez a metódus főként az Egyesült Államokban vált rendkívül népszerűvé, de a világ többi részén is nagy ismertségre tett szert
Egyetlen hátránya csupán annyi, hogy napjainkban senkinek nincs ideje arra, hogy órákig várjon a tűzhely fölött, várva az étel elkészültét
Ennek megoldására találták ki a slow cooker edényeket, amelyek lényege röviden annyi, hogy az összes hozzávalót elegendő folyadékkal behelyezzük az edénybe, bekapcsoljuk azt, az étel elkészülése után pedig automatikusan kikapcsol
Emiatt nem kell attól tartani, hogy az edény tönkremenne a hosszú folyamat során
Egy főzés ideje nagyjából 6-9 órát vesz igénybe
Alacsony hőfokon párolja meg az hozzávalókat, így például több vitamin marad meg, valamint le sem égnek
Ebben az edényben egyszerre akár háromféle ételt is el tudsz készíteni, három részere osztottságának köszönhetően
Az edényeket külön-külön tudod szabályozni, hogy melyikben milyen hőmérsékleten készüljenek el a falatok
300W-os teljesítménnyel rendelkezik
Az edények űrtartalma egyenként 1,3 liter
Jellemzők:
Egy főzés 6-9 órán át tart
Az alacsony hőmérsékletnek köszönhetően az ételek nem égnek oda
Kerámia tálak
Mosogatógépben tisztítható
Üvegfedővel lefedhető
Űrtartalom: 3×1,3 liter
Teljesítmény: 300W
2 év garancia!
Feltételek:
A terméket maximum 10 munkanapon belül kiszállítjuk!
A termék forgalmazója az Egyedi Termékek (DZP Trade Kft.)